9 őszinte válasz a követeléskezelés kiszervezéséről

Hogyan élték meg sikeres vállalkozók a követeléskezelési folyamatokat, amikor azokkal maguknak kellett megbirkózni? És mi történt velük, amikor rájöttek, hogy ha hatékonyan szeretnének a saját feladataikra koncentrálni, akkor ki kell szervezni ezt a senki által nem kedvelt területet? Három sikeres cégvezetőt kérdeztünk erről.


Dr. Espár Alexandra
ügyvéd, a Czinege AT Adótanácsadó Kft. tulajdonosa

Imre Attila
a sikeres villamos- és gépipari szolgáltató, az owox Kft. tulajdonosa

Nagy Gábor
a népszerű gépkocsi-flottaszolgáltató, a KunCar Kft. tulajdonos-ügyvezetője

A FAIR PAY CONTROL bevezetése előtt hogy oldották meg a kintlévőség-kezelést a cégükben?

Espár Alexandra: Régen nálunk a titkárnő hajtotta be, illetve próbálta behajtani a tartozásokat. Vele mindig elkezdtek alkudozni az Ügyfelek, hogy küldik az összeget, de aztán nem küldték. Ez így nem volt hatékony, sőt emiatt többször mi is csúsztunk a beszállítóinknak is, ami pedig nekünk volt nagyon kellemetlen.

Imre Attila: A munkatársaim, a projektvezető hívta, majd eredménytelenség esetén én.

Nagy Gábor: Először asszisztenst vettem fel a követeléskezelésre, egy ideig javult is a helyzet, de aztán megszokták az ügyfelek. Nem ment még a „fenyegetőzés” sem, mert gyakran még csak fel sem vették a Partnerek a telefont. Rájöttem, hogy így hosszú távú eredményt nem lehetett elérni.

Miben jobb a FAIR PAY CONTROL egy belső kollégánál vagy egy kintlévőség-kezelő cégnél?

Espár Alexandra: A belső kollégánál azért jobb, mert nincs alkudozás, a kintlévőség-kezelőnél pedig azért, mert a teljes folyamatot automatikus rendszerben fedi le, nem kellenek eseti megbízások, állandó felügyelet.

Imre Attila: A belső embernél sokkal eredményesebb, és hitelesebb, a kintlévőség-kezelőnél is jobb, mert a kintlévőség-kezelő pénzügyi, gazdasági alapon dolgozik, azaz nemcsak nekem kell előre finanszírozni a költségeket, de előre, vagy utólag elkéri a behajtott összeg bizonyos százalékát.

Nagy Gábor: A tapasztalatok szerint a belső munkatársnál egyértelműen jobb az eredményességében, kintlévőség-kezelőnél azért, mert az a problémát utólag kezeli, ráadásul ott eseti megbízások kellenek, bonyolult és költséges még elindítani is a jogi eljárásokat.

Milyen változást hozott a FAIR PAY CONTROL a cégük életében?

Espár Alexandra: Nem kell órákat alkudoznom az Ügyfeleinkkel, a külső szolgáltatóval tiszta és egyértelmű a kommunikációnk. A folyamatos felügyeletnek köszönhetően javultak a kifizetések. Nagyon pozitív hatása volt annak, hogy előre tudtuk tájékoztatni az Ügyfeleinket a megváltozott szabályokról, így nem érte őket meglepetés, így biztosabban is fizetnek.

A teljes számlakezelési folyamat rendszerben működik, és nem nekem kell kitalálnom és felügyelnem, hogy ki-mit-mikor csináljon. Én pedig jogászként és adótanácsadóként nagyon szeretem a rendszereket. Azonnal egyszerű lett a számlákkal kapcsolatos ügyintézés. Napi 2 perc ráfordítás: feltöltöm a számlákat és indul a folyamat. Amikor a számlákat követeléskezelőre bíztuk, minden számlánál esetenkénti megbízás kellett, ami bonyolult és időrabló volt. Az egész Rendszer preventív: megelőzi a problémát, és nem utólag kezeli.

Imre Attila: Viszonylag kisszámú, de visszatérő Ügyfelekkel dolgozunk. Így nagyon gyorsan kialakul egy kép a Partnerről, hogy ki milyen fizető. A nehezen fizetők nagyon idegesítőek: még ha tudom is, hogy kifizeti, de addig az idegeskedés, millió telefonhívás, aztán megígéri, hogy fizet, de nem teszi, vagy a „nem kapta meg a számlát” játékot játssza, vagy kifogást keres: pl. a vírus miatt nehézségei támadtak…

Nem fizet, de látom, hogy autóra tellett neki. Ez nemcsak rendkívül idegesítő, de ilyen fizetési morállal nem tudok megalapozott gazdasági döntéseket hozni. A jövőben nem is szeretnék ilyenekkel foglalkozni, és nem szeretném, ha a számláinkat hátrasorolnák a partnereim. Nem akarom azt az optikát bennük kialakítani, hogy velünk bármit meg lehet csinálni.

A FAIR PAY CONTROL egy kész Rendszer, egy kocka, ha a Partner megpróbál kilépni, visszatereli. Jó az optikája, hogy erős cég vagyunk, velünk nem lehet mindent megcsinálni. Az, hogy egy külső szolgáltatóval állapodtunk meg, növeli a hitelességünket is. Soha nem voltam, és nem is akarok rosszindulatú lenni, de ennek segítségével finoman tudom jelezni, hogy nekünk is megvannak a rendelkezésre álló eszközök, ha mégsem kerülne pontosan megfizetésre a számlánk.

Nagy Gábor: A FAIR PAY CONTROL struktúrát hozott az életünkbe, ez egy kész rendszer, így nem nekem kell rohannom az ügyfél után. Mentesít a stressztől, amiben a behajtással együtt járó time management a legrosszabb, millió e-mail, telefon… A számlák automatikusan elindulnak, de a jogi szakasz is azonnal beindul, ha szükséges, ráadásul nagy tapasztalattal rendelkező ügyvédek segítségével, és nem kell erre sem időt, sem költséget szánnunk. A rendszer bevezetésével azonnal csökkent a kintlévőségünk.

Esettanulmányok

Blog

Cascot akarok… cascot akarok kötni!

Ha a 80-as években aktívan nézte a reklámblokkokat, akkor biztosan emlékeszik a “Cascot akarok” reklámra. A rövidfilmben egy rémálom veszi kezdetét, amikor a “kocka-ladán” elromlik a fék, és az autó [...]
Bővebben

Íme, a legrendesebben fizető megye és ágazat!

Érdekes adatokra bukkanhatunk, ha a Dun & Bradstreet, üzleti információszolgáltató tavalyi évre vonatkozó magyarországi jelentését egy kicsit átböngésszük. A 2020-as gazdasági tevékenység jelentősen csökkent hazánkban, ugyanis harmadával esett vissza a [...]
Bővebben

MINDEN JOG FENNTARTVA - COPYRIGHT © 2023

Készítette: honlap-weboldal.hu